Annyira szép, amikor a haladó közönség Kerala államot illetően vad kommunistázásba kezd
Legalább addig sem cigányoznak.
Százötven egyéni választókerületben indulna az MCF.
A helyi cigány kisebbségi önkormányzat által szervezett közmeghallgatáson Kolompár Orbán bejelentette, hogy a választásokra való felkészülést felgyorsítják, ő maga pedig rövidesen megyejárásba kezd. Ennek keretében minden olyan választókerületbe ellátogat, ahol a roma szavazók létszáma meghaladja az ötezret. Az MCF elnöke hozzátette: a párt minden demokratikus roma és nem roma párttal szövetségi tárgyalásokat kezdeményez a parlamenti ötszázalékos küszöb biztos átlépése, és a hazai cigányság hathatós képviselete érdekében. (MTI)